A grafikus kreatív munkájához kellemes hőfokra van szükség

Grafikusként dolgozni azt jelenti, hogy az ember képes a dolgok mélyére látni, az elkészült vizuális alkotásával mélyebb gondolatokat közvetíteni, és megértetni a szemlélővel a munkája lényegét. Ha másokban érzéseket, gondolatokat tud ébreszteni, akkor érte el a célját. Egy grafikusnak kreativitással, empátiával kell rendelkeznie, de azért nem árt, ha a hétköznapi dolgokban is otthon van, mert az élet mindig produkál valami váratlan fordulatot. Egyik reggel az irodába érkezve arra lettem figyelmes, hogy a munkatársam, akire nem jellemző a túlöltözködés, kötött pulcsiban ül. Kiderült, hogy az éjszaka folyamán leállt a kazánjuk, és arra ébredtek, hogy a lakás jéghideg. Úgy átfagyott, hogy a kötött pulcsival próbál felmelegedni. Kérdezte, hogy nem ismerek-e véletlen egy gázszerelőt. Örömmel válaszoltam, hogy igen, előkerestem az általam ismert szerelő telefonszámát, de sajnos kiderült, hogy el van havazva, majd csak a hétvége felé ér rá. Az még legalább három napot jelentett volna. Addig viszont nem állhatott a lakás hidegen.

gázszerelő Budapest 0-24

Ekkor az internet segítségéhez fordultunk. A keresőbe a gázszerelő Budapest 0-24 keresőkifejezést írtuk be a minél pontosabb találat érdekében. A gázszerelő Budapest 0-24 esetében a 0-24-en volt a hangsúly, hiszen a probléma megoldása nem tűrt halasztást. Így találtunk rá a vizgazfutesszerelo24.hu-ra. A honlapon azonnal feltűnt, hogy egy órán belül kiérnek, 0-24 órás ügyeletük van és több mint 30 év tapasztalattal rendelkeznek. Felhívtuk a honlapon látható telefonszámot, a vonal másik oldalán lévő személy kérdéseket tett fel, hogy a kazán márkájára, teljesítményére, korára vonatkozóan, illetve hogy mikor volt utoljára átvizsgálva és hogy konkrétan mit észleltek vele kapcsolatban. Miután az összes kérdés megválaszolásra került, a telefonos bejelentést felvevő már képes volt egy teljesebb képet kialakítani a problémáról, és a megfelelő szakembert jelölni ki a feladatra. Ugyanis nem mindegy, hogy gázszerelőt vagy fűtésszerelőt küld ki a kazán javítására, és az sem, hogy az a bizonyos kazánszerelő ért-e ahhoz a kazántípushoz, vagy egyenesen annak a típusnak a szakértője. Ezt el is magyarázta, hogy megérthessük a feltett kérdések miértjét.

A bejelentés után a munkatársam már indult is haza, mert azt ígérték, hogy egy órán belül érkezik a segítség. Később elmesélte, hogy nem sokkal azután, hogy hazaért, megérkezett a szerelő. Átvizsgálta a kazánt, és megállapította a probléma okát. A kazán hőszabályozó-rendszerének érzékelője okozta a leállást. A szerelő valóban szakértő módon járt el, a lakás hőmérséklete hamarosan újra elérte a kívánt hőfokot. A munkatársam hivatalos számlát kapott a javításról, és biztosították arról, hogy bármilyen újabb probléma esetén garancia keretén belül kiszállnak. Az eset tavaly történt, és az idei fűtésszezon előtt a munkatársam már egyenesen hozzájuk fordult a rendszer átvizsgálása érdekében, hogy a tél folyamán ne legyen szükség újra – muszájból – a kötött pulcsira.