Az életben semmi sem fekete-fehér, és ha valaki, akkor egy grafikus ezt nagyon jól tudja. Sokan azt feltételezik, hogy a munkánk annyiból áll, hogy az ügyfél kitalálja, mit szeretne, mi pedig kreativitásunkat felhasználva formát adunk neki. Esetemben ez azonban gyakran nem áll itt meg, a folyamat többi részébe, például a tényleges megvalósításba is bele kell folynom.
Épp ezért én azt vallom, hogy ha igazán sikeres akarsz lenni ebben a szakmában, fontos, hogy egy jó partneri hálózatot is kialakíts magad körül. Így mindig lesz kihez fordulni szükség esetén. Nekem is van számos bevált partnerem, ismerek például rendezvényszervezőket, marketingeseket, de még virtuális asszisztenseket is. Az egyik legfontosabb mégis a nyomdai szolgáltatás, és én sajnos pont elvesztettem nemrég az egyik legrégebbi nyomdai partneremet.
Ez akkor derült ki, amikor legutóbb egy roll-upot terveztem az egyik visszatérő ügyfelemnek. Mivel már többször dolgoztunk együtt, megállapodtunk, hogy segítek neki a megrendelésben is. Ekkor közölte velem a partnerem, hogy ők kivonulnak az üzleti világból, ezentúl máshoz kell fordulnom. A kezdeti sokk után beírtam egy grafikusokból álló zárt csoportba a kérdést, hogy kit ajánlanak erre a feladatra. A legtöbben őket javasolták: Roll-up készítés – Reklámeszközök | Color Nyomda (colornyomda.hu).
Megnéztem, mivel is foglalkozik a Color Nyomda, és bizony, ígéretesnek tűnt és tűnik máig, mert nagyon széles a szolgáltatásaik köre. A reklámeszközök között ott szerepelt például a már felemlegetett roll-up készítés, és amellett a molinó, a display és a reklámtárgy emblémázás is, mindegyikkel gyakran szokott dolgom lenni. Emellett a szokásos nyomdatermékek és néhány speciális termék elkészítésében is tudnak segíteni: készítenek például meghívókat, továbbá naptárakat, és plakátokat is, de aranyozást és még padlófóliát is készítenek.
Engem most kifejezetten a Roll-up készítés – Reklámeszközök | Color Nyomda aloldaluk érdekelt, ahol összegyűjtötték a roll-up készítéséhez szükséges információkat. Nem mindenki tudja, hogy a roll-up egy újra felhasználható, környezetbarát termék, mert általában viszonylag strapabíró anyagból készítik, illetve ki is lehet cserélni a benne lévő prezentációs anyagot. Emiatt nagyon fontos, hogy megbízható partnerrel, jó minőségű roll-upot készíttessünk.
A ” Roll-up készítés – Reklámeszközök | Color Nyomda ” oldalon megtaláltam mindent, amire szükségem volt, így már tudtam, milyen lehetőségeim vannak a roll-up méretét, nyomatát és anyagát illetően, és milyen anyagokat kell hozzá benyújtanom. Ezen az oldalon tudtam is ajánlatot kérni, amely 24 órán belül meg is érkezett. Az első benyomás így egészen kellemes, bízom benne, hogy a kész termék is jól fog sikerülni, és egy új partnert rögzíthetek a listámon.