Időről időre megtalál a különböző platformokon egy-egy kezdő grafikus, és tanácsot kér tőlem, hogyan induljon el ebben a szakmában. Nem is csoda, mivel számos referenciával rendelkezem már, és igyekszem meg is jeleníteni a portfóliómat mindenhol, ahol csak lehet. Hízelgő, hogy engem kérdeznek, és szívesen segítek is mindenkinek, hiszen eszembe juttatják a saját gyökereimet is.
Annak idején, amikor még bontogattam a szárnyaimat a szakmában, gyakorlatilag a nulláról indultam. Nem volt se pénzem, se kapcsolataim, úgyhogy nagyon fontos volt számomra, hogy a lehető legkevesebb pénzt kelljen költenem. Persze az életnek, különösen a vállalkozói létnek vannak olyan tételei, amelyek kikerülhetetlenek, de azért akad jó pár dolog, amelyen lehet spórolni. Amikor a kezdőkkel beszélek, mindig próbálom felhívni a figyelmüket azokra a dolgokra is, amelyeket én akkoriban még nem tudtam, csak később fedeztem fel.
Így bukkantam rá például már évekkel a karrierem kezdete után a székhelyszolgáltatás opciójára. Én akkoriban az egyszemélyes vállalkozásom élén úsztam az árral, időm és pénzem se volt annyi, mint szerettem volna. A székhelyszolgáltatás mindkettőben segített: nem kellett saját irodát bérelnem, valamint ennek a közüzemi számláit fizetnem, ráadásul még a postán érkező küldeményeket is átvette helyettem a szolgáltató, így az adminisztrációs terhem is csökkent. Már csak ezért is szívesen szoktam ajánlani bárkinek ezt a szolgáltatást, de vannak olyan cégek, ahol még tárgyalót is lehet hozzá bérelni szükség esetén, és könyvelési segítséget is lehet kérni.
A kiválasztásnál számomra fontos volt a presztízs, ezért én székhelyszolgáltatót csak Budapesten kerestem. Így is írtam be a keresőbe, hogy székhelyszolgáltató budapest, és meg is jelent a találatok között a Gross Office Kft. szolgáltatása. Több elérhető csomagjuk is van, amelyek közül választani lehet. Ha még többet akarok spórolni, akár arra is van lehetőség, hogy iparűzési adó mentes székhelyet válasszak. Mindezek mellett pedig, bár a székhelyszolgáltató Budapesten működik főleg, szerződéskötésre az ország teljes területén jelen lévő irodáikban is van lehetőség, nem kell hozzá órákat utazni.
A Gross Office Kft. székhelyszolgáltatásának keretein belül külön díj nélkül kihelyezik a cégtáblát, valamint átveszik a beérkező küldeményeket, leveleket. Még nagyobb öröm, hogy ezeket utána kiküldik e-mailben is a cégtulajdonosnak, a hónap végén pedig el is postázzák. Bár a székhelyszolgáltató budapesten van, és nincs messze tőlem, szerencsére nem kell bejárnom az irodába. Emellett tulajdoni lapot is kapok a szolgáltatótól.
Aki számára éppen aktuális, az a székhelyszolgáltató Budapestre és egyéb helyszínekre vonatkozó aloldalán tájékozódhat a részletekről. Nagyon egyszerűen igénybe vehető a szolgáltatás: ki kell tölteni egy adatbekérőt, a székhelyszolgáltató pedig küldi is rövidesen a hozzájáruló nyilatkozatot. Az ügyvéd ez alapján el is tudja készíteni a cégbejegyzéshez szükséges iratokat, a szolgáltatóval pedig elég csak a cégbejegyzést követően aláírni a szerződést és teljesíteni a fizetést. Ha nincs ügyvédünk, a Gross Office akár ügyvédi segítséget is tud nyújtani, így a székhelyszolgáltatás a cégüggyel egyszerre is intézhető. A lejáratkor pedig nem kell mindig új szerződést kötni, elég csak meghosszabbítani a meglévőt.
Látszik, hogy tényleg pofonegyszerű a menete, így mindenkinek ajánlom, hogy vegyen igénybe székhelyszolgáltatót, ha nincs szüksége fizikai irodára, professzionális megjelenést szeretne, és a költségeket is csökkentené.