Nincs is jobb, mint rajzolni az egész napos takarítás után

Minden nap, munka után igyekszem olyan elfoglaltságra időt szakítani, ami segít relaxálni. Valójában középiskolában grafikusnak tanultam, mert őszintén szólva, tehetséges voltam benne és mindig megnyugtatott, amikor rajzoltam. De végül úgy alakult, hogy a grafikát inkább hobbinak tartom meg és másik irányban építek karriert. A vendéglátás irányában mentem tovább egyetemre és mostanra egy szállodát vezetek. Ez egy nagyon stresszes munka, melynek során rengeteg dolgot kell észben tartanom és sok mindenre oda kell figyelnem. Ezért szeretek minden este rajzolni, mert ez a hobbi kikapcsol és elfeledteti velem a nap fáradalmait. Nem is tudom mihez kezdenék, ha nem lenne nekem a rajzolás. Minden nap szükségem van arra, hogy levezessem a feszültséget ennek segítségével és kizárjam egy kis időre a külvilágot.

A csendben rajzolgatás nagyon jól esik esténként, főleg, mióta a szállodát renováljuk és egész nap mást sem hallani, mint a zajos takarítógépek hangját. Az egytárcsás gépeket, a porszívókat és a még annál is hatékonyabb vízszívókat. Ezeket a takarítógépeket a felújítás idejére béreljük a Greenway nevű cégtől. A Greenway Magyarország Kft. olyan bérleti rendszert hozott létre és ajánl az oldalán, melynek során fix havidíjért és rugalmas kondíciók között van lehetőségünk a sorolt, prémium minőségű takarítógépek bérlésére.

Rengeteg előnyünk származhat abból, ha takarítógépek vásárlása helyett béreljük őket. Például a mi esetünkben, csak akkor van szükség a takarítógépekre, ameddig a felújítás tart. Ezért felesleges lenne nagy összeget befektetni új gépek megvásárlásába, amikor néhány hónap után valószínűleg már nem vesszük hasznukat. Ezzel szemben, a Greenway-től bérelt gépeket fix havidíj ellenében addig használhatjuk, ameddig igényt tartunk rájuk. A Greenway Kft honlapján található gépek közül kiválasztottuk azokat, amikre szükségünk lesz a felújítás során. A nagy, ráülős gépek mellett megtalálhatók az egyszerűen üzemeltethető, szokványosabb megjelenésű kisgépek is. Béreltünk egytárcsás gépeket magunk is, valamint porszívót, kárpittisztítót és vízszívót is. Nekünk, a szállodában a kisebb takarítógépek is megfelelnek, de van lehetőség ráülős gépek bérlésére is, amihez a Greenway akár oktatást is biztosít számunkra.

Ezen az oktatáson megtanítják nekünk a nagy takarítógépek biztonságos és hatékony használatát. Szerencsére a https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/vegyes-takaritogepek/vizszivo linken található vízszívó könnyen működtethető, ezért bárki tudja kezelni. Vízszívó gépre azért volt szükségünk, hogy nagy területen tudjunk a makacs szennyeződések ellen védekezni. Hiszen egy szállodában nagyon fontos a tisztaság és a higiénia, ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy rendet tartsunk. Két fajta vízszívó közül tudunk választatni és mindegyikhez tartozik kép és leírás is, ami megkönnyítheti számunkra a döntést. Ha mégsem tudunk dönteni, akkor a Greenway a cégünknek megfelelő takarítógép kiválasztásában is segítséget nyújt. A kiválasztás után pedig díjmentesen kiszállítják nekünk a választott gépet, legyen az akár egy ráülős vagy egy vízszívó.

Nem minden cég tart igényt az ipari, ráülős gépekre, de aminek mindenhol hasznát vehetjük, az a https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/vegyes-takaritogepek/vizszivo linken található vízszívó. A bérelt takarítógépek közül ez a kedvencem, mert igen sokféle felhasználási módja lehet és nagy terület takarításakor ez a leghasznosabb kisgép. Márpedig a szállodában egészen nagy területet kell tisztán tartani, ezért a vízszívó megkönnyíti a dolgunkat. Ráadásul úgy lett kialakítva, hogy ne melegedjen túl, még hosszú használati idő után sem. Azonban előfordulhat, hogy valami más probléma miatt mégis leáll valamelyik takarítógép és szervizelésre van szüksége. Ilyen esetben a Greenway garantálja a szervizelést, plusz költség felszámítása nélkül. Ez is egy olyan előny, amihez bérlés során hozzájuthatunk.

Ha nincs elég anyagi forrása cégünknek új takarítógépek megvásárlásához vagy csak átmeneti időre tartunk igényt ezekre a gépekre, ha szeretnénk előre tisztában lenni a havi kiadásainkkal a fix havidíjnak köszönhetően, akkor érdemes ellátogatni a Greenway honlapjára és jobban megismerkedni a takarítógépek bérlésének előnyeivel és szolgáltatásaikkal.

Vízszívó